Jó eséllyel fehéret vagy sillert. A 19. században ugyanis a testesebb vörösek kimentek a divatból és helyüket a siller és a fehérbor foglalták el. A Tokaji már akkor is fontos volt, hisz Tokajban már jó száz éve megtörtént a dűlőszelekció a világon elsőként. Általában folyóbort tartottak az éttermekben, mert azt hordóban szállították. Abban az időben az egyik legnagyobb kihívás volt a gazdáknak, hogyan őrizzék meg a bor tisztaságát és stabilitását a hosszabb szállítási idő alatt. A mai Budapest területén több helyen termeltek bort. Szokásos volt például a kőbányai, ami szinte szentségtörésnek hangzik ma. De a budai hegyekben mindenhol termeltek szőlőt. A Gellért hegyet, Óbuda jó részét és Budafokot szőlőültetvények foglalták el. A budai borosgazdák pedig jól kerestek a pesti polgárok bor szeretetén. A budafoki pincerendszer már ebben az időben kiépült és sok bor készült ott. A pezsgőkészítést csak a század második felében kezdték el. A bort négy kategóriába sorolták közönséges bor (ordinárium), szamorodni (főbor), aszú (aszúszőlőbor, aszúbor), eszencia (nektár). A korabeli étlapok tanúbizonysága szerint meglehetősen sokféle bort tartottak a komolyabb éttermekben. 1848-ban a Marczius tizenötödike című lap az Arany-kéz vendéglőről azt írja, hogy ott horvátok gyűltek össze. „Az Arany-kéznél” komoly borkínálat volt már, hiszen külön ismertetik a fehér (asztali bor, kőbányai, neszmélyi), a vörös (budai, villányi, egri) és csemegeborokat (tokaji, ruszti, ménesi.... A szintén pesti, Angol Királynő Szálloda 1847-es italkínálata egyszerűen lenyűgöző! A számtalan magyar bor mellett, például: neszmélyi, somlói, badacsonyi, villányi, egri, budai, tokaji, ménesi, de tartottak német borokat és francia pezsgőt is.
Petőfi tehát komoly kínálatból válogathatott. Ihatott villányit, egrit, tokajit, neszmélyit, badacsonyit. A forradalom és az ő emlékére kínáljuk ma ezeket a borokat.
Szerző: Kovács Tibor
A BOROZÓ
Gondüző borocska mellett
Vígan illan életem;
Gondüző borocska mellett,
Sors, hatalmad nevetem.
És mit ámultok? ha mondom,
Hogy csak a bor istene,
Akit én imádok, aki
E kebelnek mindene.
És a bor vidám hevében
Füttyentek rád, zord világ!
Szívemet hol annyi kínnak
Skorpiói szaggaták.
Bor taníta húrjaimra
Csalni nyájas éneket;
Bor taníta elfeledni,
Csalfa lyányok, titeket.
Egykor majd borocska mellől
A halál ha űzni jő:
Még egy korty – s nevetve dűlök
Jégöledbe, temető!
(Pápa, 1842. április.)
