Weboldalunk használatával jóváhagyja a cookie-k használatát a Cookie-kkal kapcsolatos irányelv értelmében. Elfogadom
Menü

Gere Attila 66 - Villányi Franc

Az idei a 34. éve annak, hogy Gere Attila saját neve alatt bort palackoz. 1986-ban, akkor még kékoportó néven készítette első borát. Az idei év a család számára nem a 34. évforduló miatt volt nevezetes. Év elején ugyanis unokájuk született, ami mindent háttérbe szorított. Ádám János nevet kapta a fiúunoka és reméljük, hogy felnőve érdekelni fogja a borászkodás őt is.

Az 1986-os év után a következő állomás 1989 volt, amikor már kékfrankost is palackoztak, de a nagy dobás a Cabernet Sauvignon volt 1990-ben. Aki elég öreg, hogy emlékezzen ezekre az időkre, az tudhatja, hogy a rendszerváltás után a magyar borfogyasztók meg voltak őrülve a Cabernet-ért, ami akkoriban a hagyományos fajtákat héttérbe szorította. Szerencsére ma már ez egyre kevésbé van így és sok hagyományos fajta vált népszerűvé.

A Gere Cabernet Franc története a Csillagvölgyben született. A gyönyörű nevű dűlőben Franz Weningerrel közösen birtokolnak egy 2 hektáros területet, ahonnan 1993 óta készítenek bort. A Gere-Weninger Franc a kezdetektől a legmagasabb minőséget képviseli, nekem volt szerencsém több régi évjáratot kóstolni az elmúlt években és az 1996, 1997 ma is tökéletes bor, ami jó hír a mai vásárlóknak. Eltehetik hosszabb időre, akár 20 évre is. Szóval érdemes bespájzolni.

A Franc közben Villány zászlósborává vált, amihez hozzájárultak az ilyen legendás borok is, mint ez. A villányi franc nemzetközi története 2000-ben kezdődött, amikor Michael Broadbent nemzetközi szakértő járt Villányban és leírta az angol Decanter magazinban megjelent kóstoló jegyzeteiben, hogy úgy gondolja, „a cabernet franc megtalálta természetes otthonát Villányban.” 2016 óta ennek szellemében két Franc-ja van a Gere Pincészetnek. Ma már az Ördögárokban is készítenek, de a hagyományos terület a Csillagvölgy.

A bor két éves érlelés után kerül piacra prémium kategóriában. 300 literes hordókban érik, vegyesen újakban és régiekben. A hordókat főként a Budapesti Kádár készíti számukra. A Villányi Franc-ok tökéletesen beérnek és a csokoládé, kávé, bőr aromák mögött erős gyümölcsöket találunk, főleg málna, néha egy kis chili paprikával fűszerezve.

Gere Attila ebben a nehéz évben is optimista a jövőt illetően. Milyen is lenne persze egy olyan nagypapa, akinek idén született unokája! Reményei szerint a piac szépen visszaáll a járvány előtti szintre és a fogyasztók visszatérnek. A borturizmus kiemelkedő az idén tapasztalata szerint, ami sokat segít a villányi gazdáknak.

Úgy gondolja, az ilyen Franc-oknak köszönhetően 20-30 év múlva Villányt a világban mindenhol azonosíthatják a fajtával és új stílust alkothatnak.

 

Tartalomhoz tartozó címkék: Gere Attila villány vörösbor